2009. december 15., kedd

Prófétai vívódások

Jeremiás próféta elképzelt gondolatai
A Kr. e. 7–6. század igehirdetőjének vívódásai, és némi jelenkori párhuzam

„Azt gondoltam: nem törődöm vele,
nem szólok többé az ő nevében...”

(Jer 20,9)

Más volt az adott kor gyülekezetének az elvárása, mint a prófétai igehirdetés stílusa és tartalma. Az Úr szószólója nem tehette meg, hogy kora gyülekezetének elvárásait, a megosztott szívű hívők „viszketős fülének” igényeit kiszolgálja. Nem mondhatott mást, mint amit Isten a szájába adott.
Mást várt az igehallgató, mást hirdetett a próféta. Az igehallgató szeretette volna hallani nemes cselekedeteinek elismerését, az Úrért hozott áldozatát méltató szavakat, dicséretet, simogató, hiúságát cirógató „szentbeszédeket”. De hiába várta, Jeremiás prófétától nem kapta meg. Pedig, ha Jeremiás egy kicsit „okosabb”, és a nép kedvében jár, a gazdagok, az előkelők és a királyi udvar nagyjai igen megjutalmazták volna.
„Ez a Jeremiás nem valami talpraesett ember. Nem tudja kihasználni a lehetőségeit. Élhetetlen ember. Pedig előkelő körökben forog. Nemrég úgy történt, hogy még a méltóságos papok is elkísérték, hogy a külváros szabad terén tartsa meg prófétai igehirdetését, és mit csinált? Fogott egy cserépkorsót és összetörte mindenki szeme előtt. Próféta az ilyen? Magának keresi a bajt!” – mondhatta nemegy ismerőse.
Valóban eltörte az említett cserépedényt, így szimbolizálta Isten üzenetét (Jer 19). Ép volt az a korsó, de leejtette, földhöz vágta a kéz, amely eddig tartotta. Eldobta magától, mert az edény annyira beszennyeződött, hogy hasznavehetetlenné vált – hirdette a szimbolikus cselekményű igehirdetés Júda közelgő sorsát.
Pashúr főpap, a templomi rend főfelügyelője botrányosnak vélte az efféle igehirdetést, és megverette, majd kalodába záratta a prófétát, mintegy nyomatékos hangsúlyt adva a templomi rend szigorú követelményének.

– „Többé nem szólok az Ő nevében” – gondolta Jeremiás. Miért emésztem magam a sok meghamisított hitéletű, kétnyelvű, kétarcú ember miatt?! Elmegyek a birtokomra, és ott csendes békében élek. Miért legyen az én vállamon ennek a marakodó, folyton egymást piszkálgató, a szeretet isteni útját nem ismerő embernek a terhe?! Ha nem kell nekik az „idejében mondott Szó”, akkor viseljék ők a következményeket! Elmegyek. Hagyom az egészet. „Birtokom sír utánam”. Ott siker, megbecsülés vár rám, itt pedig a szüntelen perlekedés és folytonos kritizálgatás felemészti életerőmet. Megyek, ott méltó megbecsülés vár. De..., de az Ige, az üzenet szétfeszíti a szívemet. Ha nem mondom el a címzetteknek, beleőrülök. Éjszakáról-éjszakára visszatér az elmémbe, és elviselhetetlen teherként kínoz a küldőparancs. Ha hűségesen hirdetem, akkor az emberek fordulnak ellenem, ha meg elhallgatok, még a csontjaim is izzanak a visszatartott Ige perzselő hevétől.
Igaz, nem volt sikerélményem az igehirdetés miatt. Visszautasítottak, félrehallással, ostorozással vádoltak, kritizálgattak, de az üzenetet azért nem változtathatom meg. Azt az Úr bízta rám. Ha elhallgatom, ők makacsságukban, önigazságukban belerohannak az ítélet tűzébe, engem pedig megemészt a mardosó lelkiismeret: tudtam, értettem Isten üzenetét, de magamat kímélve elhallgattam. Akkor hát... végül is nincs más lehetőségem: maradok és hirdetem, amit Isten előtt megértettem. Távozzatok szép álmok, nyugalmas vidéki élet csábító álomképei! Nem mehetek, nem enged a Szó, a szívembe világító isteni üzenet. Szolga vagyok, az Ige szolgája. Nem tehetek mást, mint hirdetem Uramnak népe számára küldött üzenetét. Aki akarja érteni, értse, akinek nem tetszik, fogja be a fülét, de mindenki viselni fogja tettei következményét!
És Jeremiás próféta a továbbiakban már nem panaszkodott, nem siránkozott. Megfosztotta önmagát álmaitól, vágyaitól, hogy a folyton ellenszegülő népnek megalkuvás nélküli hűséggel hirdesse Júda végnapjainak legfontosabb hírét. Igaz, dicséretet a továbbiakban sem kapott, börtönt, sárvermet, ütleget igen, de ezeken túl is ott volt népe között a krízis napjaiban. Látta, hogyan teljesülnek be Isten igéi. Látta azt is, hogy aki – a többségtől eltérően – tudott hinni az Igének, megmenekült, aki pedig esztelenségében vakmerő dolgokat tett, ítélet alá került. Amikor Jeremiás végignézte az engedetlen nép véres tragédiáját, talán vigaszt nem, de némi enyhülést jelenthetett neki az a tudat, hogy nem volt engedetlen, és idejében hirdette a megtérés igéit. Az által, hogy megtagadta magától az egyéni érvényesülés, illetve a jogosan elvárható kényelem és megbecsülés csillogóan vonzó vágyait, alkalmas eszközzé lett Ura kezében, hogy a krízis idején biztos tájékozódási pont legyen, mert nála volt a Isten igéje: ami a megmaradás igéje lehetett volna mindenki számára.

2009. október 25., vasárnap

A gyülekezet változásai a változó világban

Kell-e változnia, változhat-e a gyülekezet, a Krisztus-test a változó világban?

Elgondolkodtató és sokat idézett mondat Jack F. Welch-nek, a General Electric elnök-vezérigazgatójának mondata: „Meg vagyok győződve arról, hogy ha egy szervezeten belüli változások nagysága kisebb, mint a külső változások mértéke, akkor a vég látható közelségben van.”

Igaz lehet ez a gyülekezetre is? Vagy a gyülekezet, mely lényegét tekintve nem e világi „szervezet” (a szó élő szervezetre vonatkozó értelmében), felette áll ezeknek a változásoknak, és mentesül ettől?

A kérdésre két egymással ellentétes válasz várható. Az egyik tábor – nevezzük a)-nak – szilárd meggyőződéssel ragaszkodik álláspontjához: Igen, a gyülekezetnek is változnia kell, lépést tartva a gyorsan változó világi környezettel. A változás érintse a gyülekezeti struktúrákat, a kifejezésmódot, a kifejezett tartalmakat is. A másik tábor – nevezzük b)-nek – elzárkózik a változásokat sürgetőktől, és arról beszél, hogy a gyülekezet Jézus Krisztus testeként képviseli e világban az állandóságot. Bibliai alapjai meghatározzák a struktúráját, kifejezésmódját és az általa közvetített és kifejezett tartalmakat. Szoktak erre a változásokat elhárító álláspontra példák emlegetésével is válaszolni. Egyik ilyen példa lehet a fővárosunkat átszelő Duna esete, amely körül a város állandóan változik, az évszázadok során a felismerhetetlenségig átalakul, a két partot újabb és újabb hidak kötik össze, de maga a Duna állandó. Vannak korok, amikor a partjait összeszorítják, kővel, betonnal kiépítik, de a folyó lényege, folyásiránya stb. nem változik. Létezéséből eredően vannak bennefoglalt változások, mint a szállított vízmennyiség időszakos változása, a víz összetétele, tisztaságának mértéke stb., de a folyó maga az évszázadok múlása mellett is teljes szépségével mint Duna-folyó változatlanul hömpölyög a főváros tengelyvonalában.

A kétféle említett válasz tanulmányozása mellett felismerjük, hogy a változás lényegét árnyaltabban kell megközelítenünk.

Tényként elismerjük, hogy maga a gyülekezet nem változik rendeltetése szerint: Jézus Krisztus, a gyülekezet Ura arra rendelte „földi Testét”, hogy „só, világosság és hegyen épített város” legyen a világban. Ez az alapvető küldetése. De küldetése teljesítése közben érzékeli, hogy a külső változások mértéke miatt egyre kevésbé értik a szavát, önkifejezése, lényegének átadása a fogadtatás lanyhulása miatt veszélybe került. Tehát, ha el akarja érni a környezetét, amelyhez küldetése szól, változnia kell, mégpedig a kifejezésmódjában, ezt elősegítendően a struktúrájában is. Meg kell tanulnia azt a nyelvet, amelyen a környezete beszél! Át kell alakítania belső szerkezetét, hogy a jelentkező feladatokra reagálni képes legyen! Lépést kell tartani azokkal, akiket meg akar szólítani! Ismernie kell azt a gondolkodásmódot, amelyben a környező világ él! Vagyis: Az alapvető rendeltetés terén a változatlansághoz ragaszkodnunk kell: ez a Krisztustól eredő küldetése. Ha ez megváltozik, akkor a gyülekezet léte értelmetlenné válik. Viszont amíg e küldetés érvényben van, addig a gyülekezetnek létjogosultsága és egyben az embervilágot befolyásoló, formáló feladata van: amint említettük is: só, fény és az örök Ige láthatóvá tétele a mindennapi viszonyok között. Amiben változnia kell: az evilági környezethez kapcsolódó küldetés kifejezésében valósul meg. Új, a kornak megfelelő módok, a kor embere által beszélt nyelv használata, az érdeklődési körök fókuszában álló kifejezésmód elsajátítása Példák: Ha a film, vizuális élmény alapján érhető el egyes korszakok embere, akkor ilyen módon kell elmondani üzenetét! Ha a Szentírás könyv alakban való megjelenítése nehézkessé, mellőzötté vált a külső forma elavulása miatt, nem szabad idegenkedni a digitális adathordozóktól, vagy a hangos Biblia és egyéb új kifejezést segítő eszközök használatától sem. Ha a kor embere csak dinamikusan reagáló, pillanatok alatt változni képes szolgáló csoportok által érhető el, akkor a belső szerkezetnek is változnia kell!

A gyülekezeti élet változásai nem önkényes alapon történnek. A változások teljességgel az Ige szellemiségében, Isten Szentlelkének vezetésével történhetnek. De – látnunk kell – van ebben emberi feladat, és van isteni is, melyet úgy él meg a gyülekezet, mint a Szentlélek munkája, mely felkészít bizonyos feladatokra. Valójában az „emberi tényező” változik. Ékes példa erre a Bibliában Péter apostol személyes változása, aki izraelita háttérből jött, de – isteni beavatkozás nyomán – képessé vált arra, hogy pogány emberekkel közösséget alkosson (ApCsel 10). Az ember változott, de a változás irányát, célját és mértékét maga Isten határozta meg.

A küldetés teljesítése szempontjából kikerülhetetlen kérdés, hogy a saját céljait megfogalmazó gyülekezet és a benne tagságot alkotó egyének céljai milyen viszonyban vannak egymással. Az egyéni célok rendkívül változatosak, szerteágazók lehetnek. Kérdés, hogy a tagok saját céljaikat – szükséges mértékben – fel tudják-e áldozni a közösség Istentől meghatározott céljáért? Ha a tagságot alkotó egyének önös érdeke miatt megfordul a helyzet, és a közösség szolgálja ki az egyén érdekeit, akkor az Istentől rendelt cél teljesülése elmarad, és a közösség is bomlásnak indul, éppen az önzés okozta súrlódások miatt.

A modern gyülekezet tervezni szeretné a változásokat. Igyekszik megfogalmazni a küldetését, hogy kialakíthassa jövőképét, mely alapján stratégiai terveket készít, és kidolgozza az operatív megvalósítás részleteit. Ha ez csupán emberi ész alapján történő változás a gyülekezet életében, akkor a kimenetele döntően befolyásolhatja jövőbeli krisztusi jellegét. Ha viszont a változásokban nem a divat és nem kizárólag a frissen tanult menedzserképzési alapelvek az irányadók, hanem az isteni befolyásolás alapján és közvetítésével a megváltói kegyelmi akarat jut érvényre, akkor áldás fakad a változásokból: új erővel, hitelesen megszólaló evangélium adatik a lélektelenné, örömtelenné silányuló embervilágnak.