2015. május 5., kedd

„…de”



Az isteni üzenet legrövidebb prédikációja

de...

Rövid és nagyon sokat mondó, sok mindent feltáró, nagyon beszédes üzenet. A vitatkozó, mást akaró, mást látó emberek szava ez.
A sokféle előfordulás között két sajátos területet emelek ki:
1.      Isten ítéletet hirdet, megtérést, bűnök elhagyását, az életutak megjobbítását kéri választottaitól, ők azonban elengedik a fülük mellett az intelmet. Kegyelmesen figyelmeztet Isten, mielőtt következne a csapás, „de…” Népe úgy szalad bele az ítéletbe, mint akinek nincs gondviselője. Van, de még sincs, mert nem figyel, és nem engedelmeskedik az intelemnek. A lelki megkövéredés tipikus esete, amikor megutálják a hívők az intelmet. Bármit meghallgatnak, csak az intelmet nem akarják. Unják, fárasztó számukra, ahogy mondják: „A könyökünkön jön ki a sok dorgálás”, vagy prófétai tapasztalat szerint: „Kit akar ez a tudományára tanítani? Kivel akarja a kijelentést megértetni? Akiket most választottak el az anyatejtől? Akiket most vettek le az anyamellről? Ez a parancs, az a parancs, ez a szabály, az a szabály, itt egy kicsi, ott egy kicsi!” (Ézs 28,9–10)
A „de…” ellentétes kötőszó másik sajátos előfordulási területe:
2.      Isten örömhírt közöl. Kiárad kegyelme, megbocsátott, áldásos jó dolgokat hirdet népének, választotta azonban csak kókadoznak, mint akik nem értik az evangéliumot. Nem értik? Nem jut el a tudatukig? Valahogy hatás nélküli marad, és akiknek szól, azok búskomorságban, örömtelenségben tengetik lelküket, múltba merengő tekintettel a régi dicsőség után sóvárognak. Az, hogy ők maguk is részesei lehetnének Isten tervének, és kegyelem nagy művének részeseivé válhatnának, valahogy nem érdekli őket.
Milyen szemléletes példa erre a fogságból a szabadulás útjára hívott nép magatartása. Ézsaiás 49,9–11 „Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! – a sötétségben levőknek: Jöjjetek a napvilágra! Útközben lesz élelmük, még a kopár hegyeken is lesz legelőjük. Nem éheznek, és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez. Minden hegyen utat készítek, kimagaslanak az országutak.” A prófétai igehirdetése megrajzolja az isteni cselekvés aktuális folyamatát, de akiknek szól ez, egyáltalán nem hevülnek, hanem kókadoznak, mint kánikulában a kalászok. Itt is megszólal a „de”.  A prófétai narratívában szinte meglepetésként hangzik: „De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram!” (49,14)
Azt világíja meg e rövid „de…” üzenet a Bibliából, hogy milyen következménye van az emberi magatartásnak.
Az emberi érzékelés hiányának oka gyakran a mást akarás, ahol a vágyak tesznek süketté és vakká mindazzal szemben, ami nem azonos a kívánság tárgyával. Más esetben a megszólított egy ábrándvilágban él. Önmagáról hamis elképzeléseket dédelget. Mások teológiai, istenismereti ábrándokat kergetnek. A hamis ismeret rabjai esetében a valódi Ige legtöbbször téves tanításnak látszódik.
A bibliai beszámolók jelentős része ilyen eseteket tár elénk: Van egy előzetes isteni szándék, melyet kegyelmesen tudomására hoz annak, akit szeret az Úr. Ahogy Ámósz próféta is megértette: „Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak.” (Ám 3,7) Ez lehet ítélet vagy áldás szándéka. Ha azonban ettől független marad az, akinek szólt az Úr, azaz ellentétesen cselekszik, mint elvárható, akkor egyedül önmagára vethet, és el kell szenvednie az Isten nélküli állapot borzalmait. Ha szólt az Úr, de a fülek bedugva, a szemek hályoggal borítva, akkor – ki kell mondanunk – menthetetlen az üdvösségre meghívott ember.
Minden a szívben, azaz a fejben dől el. Ha akarsz engedelmeskedi Istennek, akkor tedd! Elhatározod magadban, hogy alárendeled akaratodat, gondolataidat Istennek, és ha szól neked, nincs alkudozás, mást akarás, a te mellékmondatod kezdőszava nem „de”, hanem „igen, és…”